Psycho

egy kis rémmese ;)

Ez a nap is ugyanolyan nehezen kezdődött , mint a többi. Sosem fogom megszokni a hajnalban kellést, csontjaim szinte felnyögnek amikor kimászom a meleg kis fészekből , de muszáj ... megint nem hagytam magamnak elég időt a készülődésre , bár már rutinosan kapkodok és 10 perc alatt kész vagyok minden reggeli teendővel csak a vonatot kéne elérni. Kilépek a kapun és rossz előérzetem támad, naivan ráfogom a rossz időre meg a reggeli éhségre , de tévedtem. A peronon szokott összeállni kis csapatunk amíg a vonatra várunk, de hiányolok két főt. Az eső csöpörög , idegesítő ahogy minden egyes cseppje koppan a fejemen mégsem ez zökkent ki a gondolkodásomból. Mind ketten késve bár de megérkeznek közénk egyikük hullafehér (talán a fáradságtól) a másik ismerős arc viszont torz , szinte látni vélem a fekete körvonalat az alakja körül , valami nem stimmel. A nap eseménytelenül telik mégsem tudok szabadulni a gondolattól miszerint itt ma valami nagyon nincs rendben. A gyomrom görcsbe feszül , nem értem saját magam. Aztán amikor hazafelé tartva mégis szeretném elmesélni barátnőmnek különös állapotom a szó bennem reked, hátamon érzek egy szúrós pillantást. Megfordulok és ott áll velem szemben , térdem remegve adná meg magát a félelemnek ami magával ragad mégis nyelek egyet és büszkén állom a tekintetét. Mosolyog , de nem őszintén amolyan vérfagyasztóan. Ott tartok már - már , hogy fejbe verem magam száguldozó képzeletem miatt, de mellettem álló lelkitesómon ugyanazt a feszültséget érzem , mint saját magamon. Végül mégis kettesben maradunk , felsóhajtanék a megkönnyebbüléstől amikor megmerevedik mellettem. Egy zsákot babonáz , különös émelygő érzés kerít hatalmába .... a zsák átlátszó ... benne még egy zsák. Rózsaszín árnyalata szinte élethű , majdhogynem vérszerű. Fantáziám újra magával ragad és látom a feldarabolt testrészeket benne  , hányinger kerülget , majdnem hogy kiabálva rángatom el társam , csak menjünk már innen. A ház sarkában egy alak bámul ránk. Agyam lázasan rakosgatja a puzzle darabkákat és nem hiszek saját magamnak , túl élénk a képzelőerőm , nyugtatom magam, de akkor Ő miért ért velem egyet ? Hisz nem csak én láttam ..... azt amit talán soha nem kellet volna ...