#17

Az történt , hogy nagyon unatkoztam és megirigyeltem másoktól hogy olyan jól tudnak rajzolni , hát fogtam magam és kicsit másolgattam , legalább elment vele az időm ...

ez lett aztán a végeredmény , bénácska , de az enyém  :)) *büszkefej* xD

#16

Most már ráfoghatjuk , hogy elmúlt karácsony estéje. A szellem elrepült , már akihez egyáltalán benézett. Kicsit meglepve vettem észre , most először , hogy nekem sem volt valami tartalmas Karácsonyom , másoknak is ugyan olyan , hát hogy mondjam , talán szenvedésnek nevezném. Nem hiszem , hogy az én Karácsonyom az ajándékok kimaradása miatt ment tönkre. Nem , mert az ilyesmi nekem igazán nem számít , az viszont igen ,hogy  nem tudtunk egymás mellett ülni , egymással foglalkozni. Mindenki elvonult a maga kis világába. Rosszul esett, de már túl vagyunk rajta és naivan reménykedem , hogy jövőre talán szebb lesz.

+ egy vers

Most újra lekaparom
Sok kusza gondolatom
Megint papír fölött ülve
Szívem teljesen kihűlve

Mondd el mit tehetnék?
Mondd , hogy elmehetnék!
Vigyázz, beléd karcolom
A nevemet a papíron.

#14

Tegnap valami elszakadt bennem , tegnap valami kiszakadt belőlem és ma kifogom mondani ami összegyűlt , mert már így is túl sokáig fogtam vissza , muszáj mindent tisztára mosni , ez így fair. Bár azt mondtam feladom , de még nem adhatom fel , az nem lenne hű önmagamhoz , becsukom a szemem egy mély levegő és újult erővel vettem bele magam a lelki nagytakarításba. Igen , mert néha ott is rendet kell rakni és nálam már túl nagy a kupi , ami nem kell már eltesszük mélyebb helyekre , amire szükség van kirakjuk a polcokra letöröljük a port és máris tisztább képet kapunk abból az összevisszaságból ami bennem tombol. Mint egy nagy kirakós játék .... csak bízom benne , hogy szép lesz az összkép.

kedvenc idézetem

a legszívszorítobb  és legszebb kis történet , szerintem és kicsit most hasonlít a hangulatomhoz is ...


"Fizika óra van, én mellette ülök. Nézem fénylő, bársonyos haját, a gyönyörű szemét a szép kezét ő rám néz és mosolyog. De ő nem úgy néz rám, ő csak az úgymond legjobb barátom . Vége az órának, vége a napnak, ő átjön hozzám elkérni a matekfüzetem. Én odaadom neki, ő rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit, és azt mondja, köszi. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám és én ezt tudom. Másnap találkozunk a suliban, mellette ülök, sír sír, mert szakított a barátjával. Én megvígasztalom, ő átölel érzem hogy majd kiugrik a szívem. Egy órán keresztül a karomban fekszik, aztán rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit és az mondja, köszi. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk , de ő nem így néz rám és én ezt tudom. Telnek a napok az évek, látom hosszú talárban, az érettségin, látom amikor átveszi a bizonyítványát. Ő rám mosolyog. Én el akarom mondani hogy szeretem, el akarom mondani hogy akarom őt, és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk , de ő nem így néz rám, és én ezt tudom. Együtt megyünk a főiskolára, de telnek az évek, és már a diplomaosztón találom magam. Ő még szebb, hosszabb és szebb a haja, az arca, gyönyörű nő. Az utolsó nap ő rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit. Én elakarom mondani hogy szeretem, el akarom mondani hogy akarom őt, és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám és én ezt tudom. Eltelik rengeteg idő, én minden héten beszélek vele telefonon. És akkor megkapom a szörnyű hírt.
Ott állok a koporsójánál, ami nyitva van, látom a fehér gyönyörű arcát. Potyognak a könnyeim. Nem mosolyog rám, nem kapok tőle puszit.
El akarom neki mondani, hogy szeretem, el akarom mondani hogy akarom őt, és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk, de ő már nem tudhatja ezt. Később felmegyek a szobájába, és megtalálom a naplóját és a következőket olvasom: Rámosolygok, az arcára nyomok egy puszit. El akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom."

#12

Soha nem hittem volna , hogy egy búcsú ennyire fájhat , de az én döntésem volt és ehhez fogom tartani magam.
Lehet , hogy ezt még olvasni fogod , lehet hogy már nem , de ezt már inkább Rád bízom.
Azt hiszem ilyen érzés az amikor kitépsz a szívedből egy darabot és soha többé nem illeszkedik vissza a helyére ,  vagy mint a fantomvégtag , amikor már elvesztetted , de érzed még a jelenlétét , Te most ilyen vagy nekem. Szeretlek és Sajnálom. Ég Veled !

#11

Kicsit skizo gondolataim:
Kétszínű vagy ? - Az ám.
Hülye ? - De még mekkora.
Jólesett ? - De még mennyire.
Változtat ez bármin is ? - Cseppet sem.
Megérte? - Meg.
Megismételnéd ? - Soha.
Boldog vagy ? - Most már nem annyira.
Megbántad ? - Egyáltalán nem.
Szereted ? - Utálom !
Miért , bántott ? - Igen , de az már rég volt.
És most ? - Most nem.
Akkor ? -  A sebeim fájnak.
Mit nyalogatod még mindig ? - Mert gyáva vagyok.
Szeretnél ezen változtatni ? - Nem.
Miért nem ? - Mert ez így jó volt és kényelmes.

#10

Barátaim kis vidám csoportja mindig eltölt szeretettel , imádok velük lenni , mindig elfeledtetik a gondjaim. Bár az esti program nem éppen úgy alakul ahogy terveztük az elején és a hideg a csontomig hatol , azért jól érzem magam , mert Ők velem vannak és Ők azok akik mindig kitartanak mellettem. Ezt értékelem , hiszen elfogadtak/befogadtak a hibáimmal együtt. Hálás vagyok. Szeretlek Titeket !! Mind nagyon Fontosak vagytok :) ♥♥

#9

Azt hiszem az ember csak akkor jön rá igazán , mit is számít neki a másik , amikor felmerül a kérdés, hogy akár el is veszíthette volna vagy megsérült. Nem értem , miért kell ahhoz egy balszerencsétlenség, hogy rájöjjünk igenis féltjük azt a személyt , akire eddig azt hihettük , hogy meg lennénk nélküle is ... nem , nem lennénk , mert az életünk részévé vált és óvjuk védelmezzük szimpla önzőségből, hogy megmaradjon számunkra , hiszen szükségünk van Rá.

#8

Egyedül sétálok a sötétben. A hó ropog a talpam alatt. Tudom , hogy eredetileg félnem kéne , de minden olyan szép, békés és tiszta. A hó fehérsége minden rosszat meglágyít, eltompít , még a messziről hozzám szűrődő sikolyok hangja is barátságos, mert tudom csak hozzám hasonló emberek akik szórakoznak vagy éppen megcsúsztak. Agyamban az elmúlt egy hét lidércei kísértenek és az a fájdalmas péntek reggel , amikor már nem tudtam visszafogni a könnyeket , amik már 2 hete gyűlnek és gyűlnek bennem. Most , hogy már tudom az okokat , valamivel könnyebb , de a sebek , amiket ejtett nem gyógyulnak be csak ennyitől. Nem fázom , pedig kéne , az időérzékem is rég elhagytam még valahol az utcánk sarkánál. Mintha más térben és időben lennék. Valami csodálatos érzés, kifújom a levegőt , mintha ezzel minden gondomat eltudnám fújni és valóban , ahogy egyre messzebbre jutok egyre csak könnyebb a lelkem. Egy könnycsepp gördül le az arcomon , most úgysincs értelme visszafogni magam , senki nem lát. A telefon csörgése szakít ki önmagam erős sajnálásából. Hazavárnak.
Ez az egyetlen dolog ami még mosolyt csal az arcomra. Az otthoni meleg szeretett.

#7

Vajon hogy kell feladni egy érzést? Egyszerűen csak döntsem el, hogy feladom, és eszerint viselkedjek és közben mondjak ellent a szívemnek és sodródjak tőle egyre és egyre távolabb? Akkor talán egy nap elfelejtem igéző barna szemének melegségét, kellemes hangját, édes mosolyát? Vajon eljön az idő, mikor mind eltűnik belőlem és a szívemből a fájdalom? Minden nyom nélkül, mintha soha nem is lett volna semmi....

#6 elmélkedés

Ismeritek azt az érzést , amikor ránézel és hevesebben dobog a szíved ? amikor belenéz a szemedbe és a lelkedig hatol? Amikor azt érzed igen Ő az akire eddig vártál. Saját magadénak érzed , de aztán rájössz , hogy nem , Nem a Tiéd és nem is lesz az soha ... mert egyszerűen lehetetlenség , mindegy is milyen okból , csak tudod , hogy elérhetetlen. Bárgyún vigyorogsz , mindennap beszélsz vele , támogatod ha elhagyja a barátnője , ha otthoni zűrök vannak , mindig számíthat Rád , mert Te ott vagy és vigyázol Rá csak mert feltétel nélkül szereted és az életed neki adnád. Kár , hogy csak egyre nem vagy képes , gyáva vagy a szemébe nézni és elmondani , te nem csak egy barát vagy , Te minden lennél számára , higgye el , kellesz neki és Neked Ő kell, de ez az amit sosem fogsz megtenni. Miért? Mert félsz. Mitől? Elveszíted , azt a csöppnyi szeretet is , amit idáig kaptál , azt a csöppnyi bizalmat , amit megszavazott neked , azt a helyet a szívében amit kiharcoltál. Túlságosan is ragaszkodsz hozzá , mint sem hogy meg kockáztasd , hogy elveszítsd. Nem , nem az fáj neked , hogy mást ölel , még csak nem is az , hogy mást szeret és mindezt neked mondja el. Az fáj , hogy sosem tudhatja meg Te mit érzel , Te mit teszel meg érte. Az fáj , hogy tudod Ő sosem lesz úgy a Tiéd , ahogy te azt igazán szeretnéd csak ha elég bátor lennél , de egy szerető szív sosem lehet elég bátor , sosem lehet annyira bátor , hogy önkéntesen eltaszítsa magától azt a lelket aki nélkül élni nem tud. Igen , ez az ördögi kör , ami sosem zárulhat be , kivéve akkor , ha valaki végre kilép belőle. Ez az ami nem fog megtörténni. Az emberi szív fáj és kifosztott , mi fosztjuk ki.

#5

Bár már napok óta csak rá gondolok úgy döntöttem ez nem mehet így tovább és keresek egy kis kalandot magamnak , barátnőim kis csoportjával elindulunk a sötét éjszakában , hideg van de ez minket nem érdekel , nevetésünk messzire visszhangzik. Most szabad vagyok , a lelkem kiszabadult abból a bizonyos börtönből , ami leláncol és nem hagyj örülni. Már 1 hete , hogy nem beszélünk , belém hasít a hiányérzet. Én szúrtam el. Megbocsájthatnék , de nem megy , utálom , csak játszik velem , ezt nem teheti ! Valaki nyakon dob egy kemény hógolyóval és ez vissza húz a jelenbe, körbe nézek , mindenki egy bokor mögött várakozik a csatára készen csak én állok középen. Hirtelen rájövök , hogy én vagyok a célpont. Elkezdek rohanni , de a nagy nevetéstől megbotlom és még mindig vihogva térdre esem. Nem érdekel hogy hideg van , most jó a kedvem és ezt senki nem veheti el tőlem. Hiszem naivan , amikor egy kesztyűs kéz nyúl le értem. Ismerős a mintázat , de az agyam nem kapcsol kin is láttam ilyet legutóbb. Persze , ki máson ? Rajta. Igen , Ő az aki felsegít.
-Te mit keresel itt ? - duzzogok.
-Téged , látom kell a segítség.
-Tudod nem vagy vicces és nem kell a segítséged , nélküled is nagyon jól megvagyok!
-Hát ha így gondolod. - és elindul az ellenkező irányba. Szívem egyre szaporán ver , hiszen hiányzik. "Ne enged , hogy megint elmenjen" súgja egy hang a fülembe.
-Várj !- kiáltok utána. Megfordul , kérdőn néz rám.
-Tudod haragszom rád , de nem akarom hogy itt hagyj. - közlöm vele lesütött szemmel.
-Miért haragszol ? Talán rosszat tettem veled?
-Ha te azt tudnád , unom hogy csak játszol velem , én nem egy játékbaba vagyok.
-Nem is nézlek annak.
Erre már nem tudok mit mondani , megfordulok és barátnőimet keresem a szememmel , de mind jól elvannak a srácokkal. Most már legalább tudom ki hívta ide őket. Aztán egy kéz nehézkedik a vállamra és újra belesúgja a fülembe , hogy sajnálja. Ez feldühít , mit sajnál és mért sajnálja , ha sajnálja , hogy egyáltalán itt van miért van itt , különben is mi a jó ízét csináljak a sajnálatával? Látja rajtam hogy dühöngök , maga felé fordít.
-Tudod nekem barátnőm van.
-Erről én miért nem tudtam?
-Mert nem figyeltél.
-Figyeltem! De sose mondtad. - fájnak a szavak , de közben bűntudatom van. Én vagyok itt az ördög. Rajtam a sor , hogy bocsánatot kérjek.
-Bocs , de akkor miért jössz mindig ide hozzám ? Kikerülhetnél.
-Próbáltalak. - lehajtja a fejét és leül egy padra.
Szégyenlem magam , ebbe még bele se gondoltam. Oda megyek és megölelem. Belém kapaszkodik , nem enged el. Így állunk , talán most már örökre.

#4

Nagy pelyhekben hullik a hó ,ahogy kilépek az iskola kapuján , akárcsak 5 évesen felemelt fejjel és kidugott nyelvvel vadászom a fehér kis foltokra szinte már már elveszem a gondolataimban és észre se veszem amikor egy test felém futva elkap a derekamnál , érzem ahogy kibillen az egyensúlyom és már zuhanunk is a fehér vizes ,de legfőképpen dermesztő hideg "ágyba". Visítozva akarom lelökni magamról , de amikor meglátom az arcát és azt az aranyos mosolyát , ahogy zavaromon röhög nekem is nevetni támad kedvem. A barátaink majdnem teljesen betemettek hóval , de ezt a hósírt szívesen elfogadnám , ha Ő velem maradna. Érzem ahogy a hideg víz felkúszik a derekamon és hirtelen sürgőssé válik hogy feltápászkodjak. Elégedetlenkedve tolnám le magamról az izomkolosszust , megragad a csuklómnál és visszatol. A barátaink már előbbre járnak és hócsatát vívnak , szeretnék menni , szeretnék végre már kiszabadulni , hideg van , remegek és különben sem tudok mit kezdeni azzal hogy már percek óta rajtam fekszik, már- már neki kezdenék hisztizni. Észreveszi a hirtelen hangulatváltozásom elengedi az egyik kezem és kisepri a nyakamból a havat. "Ugye tudod , hogy most legszívesebben pofán vágnálak?" kérdezem. "Tudom." és szemtelenül vigyorog hozzá. Fogok egy marék havat és az arcába nyomom, látom rajta a döbbentet és azt , hogy el sem merte volna képzelni ezt rólam. Kihasználva figyelmetlenségét sikerül végre lelökni , felpattanni és a többiek után rohanni. Nevetve jön utánam és utolér , lihegve borulok a nyakába , jól érzem magam , közelebb bújok nem akarom elengedni. Megfog az államnál fogva és felemeli a fejem. Kérdőn nézek rá. Lehajol , szája szinte súrolja az enyémet és a pillangók megjelenek a hasamban. "Sajnálom." suttogja már a számba , majd csak egy puszit nyom az arcomra. Fintorba szalad az orrom , nem erre számítottam. Elrohanok és most már nem akarom látni azt meg főleg nem , hogy utolérjen.