#5

Bár már napok óta csak rá gondolok úgy döntöttem ez nem mehet így tovább és keresek egy kis kalandot magamnak , barátnőim kis csoportjával elindulunk a sötét éjszakában , hideg van de ez minket nem érdekel , nevetésünk messzire visszhangzik. Most szabad vagyok , a lelkem kiszabadult abból a bizonyos börtönből , ami leláncol és nem hagyj örülni. Már 1 hete , hogy nem beszélünk , belém hasít a hiányérzet. Én szúrtam el. Megbocsájthatnék , de nem megy , utálom , csak játszik velem , ezt nem teheti ! Valaki nyakon dob egy kemény hógolyóval és ez vissza húz a jelenbe, körbe nézek , mindenki egy bokor mögött várakozik a csatára készen csak én állok középen. Hirtelen rájövök , hogy én vagyok a célpont. Elkezdek rohanni , de a nagy nevetéstől megbotlom és még mindig vihogva térdre esem. Nem érdekel hogy hideg van , most jó a kedvem és ezt senki nem veheti el tőlem. Hiszem naivan , amikor egy kesztyűs kéz nyúl le értem. Ismerős a mintázat , de az agyam nem kapcsol kin is láttam ilyet legutóbb. Persze , ki máson ? Rajta. Igen , Ő az aki felsegít.
-Te mit keresel itt ? - duzzogok.
-Téged , látom kell a segítség.
-Tudod nem vagy vicces és nem kell a segítséged , nélküled is nagyon jól megvagyok!
-Hát ha így gondolod. - és elindul az ellenkező irányba. Szívem egyre szaporán ver , hiszen hiányzik. "Ne enged , hogy megint elmenjen" súgja egy hang a fülembe.
-Várj !- kiáltok utána. Megfordul , kérdőn néz rám.
-Tudod haragszom rád , de nem akarom hogy itt hagyj. - közlöm vele lesütött szemmel.
-Miért haragszol ? Talán rosszat tettem veled?
-Ha te azt tudnád , unom hogy csak játszol velem , én nem egy játékbaba vagyok.
-Nem is nézlek annak.
Erre már nem tudok mit mondani , megfordulok és barátnőimet keresem a szememmel , de mind jól elvannak a srácokkal. Most már legalább tudom ki hívta ide őket. Aztán egy kéz nehézkedik a vállamra és újra belesúgja a fülembe , hogy sajnálja. Ez feldühít , mit sajnál és mért sajnálja , ha sajnálja , hogy egyáltalán itt van miért van itt , különben is mi a jó ízét csináljak a sajnálatával? Látja rajtam hogy dühöngök , maga felé fordít.
-Tudod nekem barátnőm van.
-Erről én miért nem tudtam?
-Mert nem figyeltél.
-Figyeltem! De sose mondtad. - fájnak a szavak , de közben bűntudatom van. Én vagyok itt az ördög. Rajtam a sor , hogy bocsánatot kérjek.
-Bocs , de akkor miért jössz mindig ide hozzám ? Kikerülhetnél.
-Próbáltalak. - lehajtja a fejét és leül egy padra.
Szégyenlem magam , ebbe még bele se gondoltam. Oda megyek és megölelem. Belém kapaszkodik , nem enged el. Így állunk , talán most már örökre.